Sziasztok!
Nagy nehezen sikerült összekaparnom ezt a részt, ami meg is látszik a terjedelmén. Ez a hetem nagyon zsúfolt, mivel holnap Comedy színházba megyek, ma és csütörtökön edzés, pénteken ügyeletes vagyok és szombaton szóbeli felvételizek abba a gimnáziumba, amit elsőnek jelöltem meg. Ettől eltekintve remélem, hogy tetszeni fog. Szorítsatok nekem szombaton! xx
Nem emlékszem mennyi lehetett az idő, de egy köhögési rohamra keltem fel hajnalban. Mondhatnám, hogy még jól is jött, mivel mikor betegek vagyunk mindig anyuékhoz megyünk. Magamra kaptam a köntösöm és lecammogtam a konyhába, ahonnan még mindig a tegnapi vacsora illatai szállingóztak orrom alá. Beletúrtam kócos hajamba, kezem otthagyva meggyötörten ültem le az étkező asztalhoz és hajtottam rá a fejem. Olyan rosszullét gyötört, hogy hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Előkerestem egy fájdalom csillapítót és egy köptetőt a gyógyszerek közül, majd a megfelelő adagokat bevettem. Készítettem egy finom gyümölcsteát, mikor a fal fehér arcú húgom jelent meg a konyha ajtóban. Levágódott mellém a székre és a vállamra hajtotta fejét, így én könnyen megtudtam állapítani homloka hőmérsékletétől, hogy bizony elég magas láza van. Ilyenkor jön mindig a jó nővér személyiségem, mikor félre rakom a saját gondjaim és Alimát kezdem ápolni. Lefektettem a kanapapéra, aminek a háttámláján lévő prém lepedőt ráterítettem vacogó testére. Öntöttem neki egy kis teát, amit rátettem egy fém tálcára. Mellé raktam a lázcsillapítót, lázmérőt és a fájdalomcsillapítót. Leraktam elé az üveg asztalra és mellé ültem. Lágyan simogattam ki homlokából a verejtéktől nedves tincseit. Csukott szemmel élvezte a törődést, amit oly sokszor kap meg tőlem. Mikor hat évesen leesett a hintáról, vagy mikor eldőlt a biciklivel mindig én siettem először a segítségére. Gyengéd szálak és ösztönök fűznek ehhez a lányhoz. Olyan szeretni való természetű, hogy nem érdemel másfajta bánásmódot. Eddigi életem minden percében arra törekedtem, hogy a legjobbat kapja és ne érjék törékeny szívét lelki sérelmek. Az első barátja két hónap után megcsalta. Alima hetekig sírt és én voltam az a személy, aki meghallgatta, megvigasztalta és segített neki tovább lépni rajta. A gyermekkoromat igazán boldogan élhettem le mellette. A két év ellenére is mindent egyszerre próbáltunk ki. Általános iskola hetedik osztályában festettük ki először mindketten pirosra a körmeinket, gimnázium első osztályában voltunk először házibuliban, először ittunk alkoholt, egyszerre kaptunk bárányhimlőt és még sorolhatnám ezeket a dolgokat. Másoknak elég ellenszenves volt a mi kiegyensúlyozott kapcsolatunk, főleg, hogy túl jó gyerekek voltunk. Sokat kötöttek belénk emiatt, de meglepően egyiket sem tudtam sértőnek felfogni. Gyakran sétálgattunk boldogsággal tengve a közeli parkban kézen fogva, anélkül, hogy bármi is zavart volna minket. Szokásunkká vált gimnazista éveinkbe, hogy minden este bebugyolálva, kakaóval a kezünkbe néztük a csillagokat a kertben elhelyezett hintaágyból.
Pár perc elteltével a gyógyszerek segítségével álomba szenderült. Adtam egy puszit selymes arcára és magamra kaptam egy takarót. Halkan kiosontam a teraszra, ahol mezítelen lábaim puhán értek a köves padlóhoz. Leültem a párnákkal keretezett kerti kanapéra és felhúztam csupasz lábaim. Csak néztem az éjszaka derűs égboltozatát, ahol csillagászati ábrákat kerestem. Füleim megteltek a baglyok huhogásának és a tücskök ciripelésének hangjával. Így minden olyan tökéletesnek és békésnek tűnt, de a világ rengeteg veszélyt rejteget és nem lehet tudni, hogy téged éppen mikor érint egy azon sokak közül. Amikor egyedül vagyok akaratlanul is egy fogalom foglalja el a fejem, ami nem tudom mikor fog rám találni; ez pedig az igaz szerelem. Voltak már barátaim, de egyik sem tartott pár hétnél tovább, hiszen nem voltam beléjük szerelmes, egy ember volt, akihez gyengéd szálak fűztek, akinek oda adtam magam, de ő elhagyott három hónap után. Nem vagyok biztos benne, hogy nem csalt e meg többször a kapcsolatunk alatt, és hogy nem csak egy dolog miatt volt velem. Így húsz évesen még mindig nem talált rám a nagy Ő, pedig néha szükségem lenne valakire, aki szeret, máshogy mint bárki más. Aki mellett minden éjjel alhatok, aki megért, elfogad és viszonozza az érzéseim. Mint minden lány én is sokszor álmodozok, vajon most mit csinálhat az az ember, akit nekem teremtett a sors? Hogy nézhet ki és mivel foglalkozik? Ami leginkább foglalkoztat az az, hogy mikor és hogyan fogom megismerni. Egy olyan pillanat amit mindennél jobban várok, de nem tudom, hogy még mennyi ideig kell keresgetnem míg rám talál.
~ Alima ~
Reggel arra ébredtem, hogy a hatalmas ablakon beszűrődő fény a szemembe süt. Nem éreztem magam valami fényesen, de ennek ellenére is felültem a kanapén. Tekintetem megállapodott a falnak állított bőröndökön, amiket valószínűleg Candice készíthetett oda.
- Hogy aludtál Csipkerózsika?- hallom meg kellemes hangját magam mögül, mire hátra fordulok és egyik kezem a bőrkanapé háttámlájára teszem.
- Egészen jól. Mikor indulunk?- mosolyodom el már csak a gondolattól, hogy újra láthatom szeretett szüleim.
- Amint elkészülünk, de jól öltözz fel! Így is elkaptál valamit!- figyelmeztet anyáskodóan. Nevetve mellé lépek és puszit nyomok orcájára, majd a parancsát teljesítő diplomatikus szót a fülébe sutyorgom, amire elneveti magát. Felkullogok a szobámba és magamra veszem előkészített ruháim. Arcomra annyi sminket kenek, amennyitől elviselhető lesz a kinézete, pedig nem igen szeretek pacsulikat használni, de a fotósok miatt szükségem van rá. Lent a már teljesen készen várt rám a nővérem, akin ízléséhez tartozó öltözék volt. Ugyan rajta is látszódtak a betegség jelei, de igyekezett eltüntetni őket. Felkaptuk a bőröndöket és kivittük őket a kocsihoz. Én beültem az anyósülésre, Candice pedig gyújtást adva a kocsinak vágott neki a három órás útnak. Egy ideig csendben hallgattuk a rádiót, de fél óra múlva a fáradság győzött rajtam, így elaludtam az ablaknak dőlve.
~ Candice ~
Begurultam a hatalmas ház garázsába és finoman felébresztettem Alimát, aki álmosan kullogott fel mellettem a bejárati ajtóig. Miután csöngettem Anya hangját hallottam, aki jelezte velünk, hogy mindjárt nyitja. Pár pillanattal később fordult a zár és a fiatal nő meglepett arcának látványa fogadtatott minket.
- Candice! Alima!- ugrott a nyakunkba és jól meglepetett minket, majd mikor elvált tőlünk tetőtől talpig végig mért minket, majd rosszalló tekintettel nyúlt arcunkhoz.
- Már megint elkaptatok valamit?- húz be minket a nappaliba és a bőröndöket elvéve leültetett minket a kanapéra. Látta, hogy kisebbik lánya nemigen van a toppon, ezért felküldte lefeküdni. Persze a makacs lány miután kényelmes ruhába átöltözött visszajött közénk és elterült a bőrön. Én is felvittem dolgaim a szobámba, ahol minden ugyan úgy állt, mint ahogy legutóbb hagytam. Átöltöztem[6] és lefeküdtem húgom mellé. Szerencsére a kanapé elég nagy, ezért kényelmesen elférünk egymás mellett. Anya gondosan ellátott minket és úgy éreztem magam mint hat évvel ezelőtt. Az idő későre járt már, ezért nem akartunk felmenni aludni, viszont anyának holnap korán kell kelnie. Miután otthagyott minket hátunkra feküdtünk és beszélgettünk egy ideig. A viccesebb megjegyzéseknél kénytelenek voltunk a párnába folytani a nevetésünket, nehogy hangosak legyünk. Fél óra után mi is elcsendesültünk és álomra hajtottuk a fejünket.
~ Szemszög nélkül ~
William mit sem sejtve arról, mi vár rá otthon, boldogan vezetett otthona felé, miközben öt utasa szórakoztatta. A banda srácai örömmel egyeztek bele a férfival való sörözésbe, aki szerette volna jobban megismerni ügyfeleit. Amint leparkoltak a ház előtt elcsendesedtek, mondván az asszony már alszik. William előkotorta kulcsit, miközben folyamatosan a túlpörgött fiúkat csitítgatta. Beléptek a lakásba, majd a férfi nem figyelve környezetére vezette be őket a konyhába. A fiúknak persze feltűnt a két gyönyörű lány. Hogy is ne vették volna észre őket, mikor oly vonzó volt a külsejük?!
- Mond William! Ki ez a két szépség?- lépett be az étkezőbe Harry, miközben ujjával az említettek felé mutatott. A férfi meglepődve ment vissza a bámészkodó srácok társaságába, majd mosolyogva mutatta be nekik a békésen szuszogó angyalokat. Csak megbabonázva vizslatták végig puha és tökéletes bőrüket. Ugyan mindegyikőjüknek ismerősek voltak, de nem tudtak rájönni arra, hogy mégis honnan.
xx Blair Lace
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése