Sziasztok!
Meghoztam az első fejezetet! Prológust nem tettem fel és nem is tervezem, hiszen minden amit tudni kell a történet során úgy is kiderül. Hetente egy részt fogok feltenni, hiszen a tanulás mellett nincs annyi időm, hogy naponta sokat tudjak írni főleg, hogy most felvételizek, jövőre pedig az első évem maga lesz a pokol. Nem csacsogok tovább, remélem tetszeni fog és sok komment érkezik majd rá! Jó olvasást! xx
Zsebre vágott kézzel, fejemet lehajtva róttam a városka utcáit, miközben a szél lágyan a szőke, loknis hajamba kapott. Egy fotózásra vagyok hivatalos, amit egy igen neves cég ajánlott fel nekem nemrégiben. Kicsit röstellem, hogy hiába vagyok ismert és tapasztalt ebben a szakmában, ennek ellenére is tíz perces késésben vagyok, ami nem éppen a dicséretek listára sorolandó. Egyetlen szerencsém talán abban rejlik, hogy viszonylag ismernek, hiszen már többszöri alkalommal nyílt lehetőségem megismerkedni a cég fejeseivel. Büszkén kijelenthetem, hogy Coco Chanel már a kibontakozásom alatt felfigyelt rám. Nagy részt mostani karrierem is az idős hölgynek köszönhetem, aki hosszas együtt töltött munkás éveink során a szívemhez nőtt. Jelenleg is igen biztató múltat tudhatok magam mögött, s koromat tekintve hasonló évek állnak még előttem.
A gimi első évében fogtam hozzá ehhez a szakmához, majd tizedikesként már azzal dicsekedhettem, hogy modellkedem. Természetesen a középiskolát nem hagytam abba, hanem sikeresen leérettségiztem, de később nem jelentkeztem fősulira, egyetemre. Megterhelő és szinte lehetetlen lett volna a munkám mellett még a színvonalas tanulmányi követelményeknek is megfelelni.
A magas épületekkel keretezett utca sarkán kiszúrom az épületet, ami mellett hatalmas szerencsémre egy kávézó díszesedik két emelet erejéig. Benyomom a kapu hívószámát, ami kis időn belül egy zümmögő hanggal kinyílik. Kicsit nekirugaszkodva nyomom be a nehéz ajtót és cipőm megkoppan a csempézett padlón. Büszkeségem mellett szóljon, hogy liftezés helyett a kanyargó lépcsőfokokat választom. Két emelettel feljebb elfordulok a folyosón, majd a 112-es számmal jelzett ajtó arany kilincsét lenyomom, ezzel kitárva magam előtt a recepció fa bútorokkal díszített előterét. Csak mosolyogva intek a vasalt, fekete hajú lánynak és hosszú lábaimat szedve a fotózás termébe sietek, ahol már minden készen állt. Lepakoltam táskám a bőrkanapéra és megölelgettem Markot, a fotós srácot, aki már a harmincas éveiben jár. A sugárzó kinézetű fodrász és sminkes már lelkesen várt rám. Kellőképpen megszeretgettek, majd neki álltak a szépítésemnek. Amíg Chloé a szokásához illően kicicomázta az arcom, addig Nadine beszárította hosszú hajam. Elmerülve tehetségükben dolgoztak rajtam, de közben kicsacsogtuk egymásnak a világ "nagy" dolgait. Szeretek velük beszélgetni, mert mindketten intelligensek, kedvesek és ízlésük sem üt el az enyémtől.
Röpke háromnegyed óra múlva fellelkesülve pattantam ki a székből, s megkerestem a stylistot. Elisha nem meglepően egy Chanel ruhát aggatott rám, ami számomra eddig ismeretlen kinézete miatt valószínű az új kollekcióból lehetett.
- Candice drágám! Gyere kérlek!- kiáltott be egyedi hangszínén Mark, ami igencsak tükrözi nemi vonzódását. A ruha hosszú szoknya részét erősen fogva emeltem meg, ezzel elkerülve, hogy piszkos legyen a parkettától. Odafigyelve tipegtem a fehér vászonra, amire leejtettem az anyagot a markomból. Mindenki megbabonázva nézett és jó néhányan elejtettek pár bókot is.
Szeretem a munkám, mert örömmel tölt el, hogy igazán boldogan és tehetségesen tudom végezni. Noha akármennyire is látszik úgy, de az önbizalmam nem olyan magas, mint másoknak az azonos szakmából. Az önimádatom se súrolja a plafont, de az ilyesfajta önsértegető megjegyzéseim inkább megtartom magamnak.
Nem számoltam, de érzékeltem, hogy nem kevés képet kattintottak el rólam. Mark bőségesen megdicsért mai teljesítményem miatt, és miután megnéztem a képeket visszakullogtam az öltözőbe. Magamra vettem a ruháim, majd a táskámmal és az ajándék szatyorral a kezemben köszöntem el a stábtól és siettem le, hogy minél hamarabb egy kávéhoz jussak.
Leültem egy hátsó asztalhoz és a dolgaim az asztal szélére pakoltam. Behúztam magam alá egy széket, majd még éppen, hogy sikerült vennem egy mély levegőt, mikor a pincér megállt mellettem.
- Mit hozhatok a kisasszonynak?- mosolyodik rám kedvesen a húszas éveiben tengő srác, akinek kedves gesztusát szívélyesen viszonozom.
- Egy cappuccinót és somlóit ha kérhetem.- nézek rá, miközben előhalászom a telefonom.
- Máris hozom.- hajol meg halványan és a pulthoz siet, hogy leadja a rendelésem. Derűs arckifejezéssel veszem észre, hogy van egy nem fogadott hívásom drága, legjobb barátnőmtől. Hosszú és vékony, piros körmökkel díszített mutató ujjammal rányomok a zöld gombra, ezzel tárcsázva a barna hajú lányt.
- Szia Candice!- szól bele szinte visítva és túl tengve barátnőm. Akaratlanul is egy széles mosoly terül el rózsaszín ajkaimon, amint meghallom kellemesen csilingelő hangját.
- Jó reggelt Blair!- dőlök hátra a szék támlájának és egyik kezem karba teszem mellkasom előtt.
- Rég láttalak. Mi újság most veled?- tudakolja törődően, akár egy szívhez nőtt nővér. Imádom benne, hogy ilyen gondoskodó. Jó természete miatt sokan kedvelik a társaságát, amit nem tudok csodálni, hiszen nagyon jó ember.
- Kissé fáradt vagyok. Korán reggel Chanel fotózáson voltam, ahonnan sikeresen késtem tíz percet. Jelenleg egy kávézóban ülök és kopogó szemmel várom az italomat.- nevetem el saját mániákus megjegyzésem, mire a vonal túlsó végéről is lehet hallani a hasonló reakció hanghullámait.- Veled minden rendben?
- Éppenséggel üres a mai napom, ezért arra gondoltam elmehetnénk valahová.- hallom, ahogy szokásához hívően tapsikol egyet, ami mindig is az aranyos tulajdonságai közé tartozott.
- Most van dél, szóval még elfogyasztom a reggelim, otthon átöltözök és mehetünk. Szerintem háromkor érted megyek.- tátogok egy köszönömöt az éppen akkor érkező pincérnek. Csak kedvesen int egyet, majd már ott is hagy, hogy kiszolgálja a többi vendéget is.
- Nekem tökéletes. Majd még beszélünk. Szia!- emeli egyre feljebb hangerejét, ami izgatott lelki állapotát jellemzi. Miután elköszönök tőle a telefont visszamélyesztem a táskámba.
Tehetetlenül állok a gardróbszobám kellős közepén és azon gondolkodom mit vegyek fel. Végigjárok minden sort, mire olyan összeállítást vélek a karomra varázsolni, ami elnyeri tetszésem. Révén, hogy még igen csak tavasz eleje van, London hőmérséklete alacsony a lenge öltözékhez. Magamra kapkodom a ruhadarabokat, majd átpakolom a táskába a dolgaim.
A főúton ilyen tájt bosszantó a forgalom, de mikor sikerül elkanyarodnom az utca hatalmas épületekkel körbevett aszfaltjára, megkönnyebbülve fújom ki a levegőt. Leparkolok a kertes ház előtt és kiszállok az autóból. Megkerülöm azt, majd megnyomom a csengőt. Barátnőm pár perccel később mosolyogva siet le a teraszról egyenesen felém. A kapu kinyitása után a nyakamba ugrik és össze vissza puszilgat.
- Hova szeretnél menni?- sandítok rá, miközben a kocsi kormányát markolva vezetek a zsúfolt főúton.
-Westfield Pláza? Ott úgy is régen voltunk.- gondolkodik hangosan.
- Nekem rendben.- határolom be fejben az oda vezető útszakaszt. Végig beszélgetjük az egész autóutat, s olyan sokat nevetünk, hogy nem egyszer dudálnak ránk a figyelmetlenségem miatt. Egy-egy igazán nevetséges poén elsütése után következő vidám hangzavar miatt volt, aki rosszallóan méregetett minket az autójából. Persze ez minket nem különösen zavart, hiszen mire való az élet, ha nem arra, hogy kiélvezzük?
Tágra nyílt szemekkel vizslatjuk a parkolót, hátha megakad egyikünk tekintete egy üres helyen. Öt perc nézelődés után sikerül leállnom egy olyan helyre, ahova kényelmesen beférünk.
- Hová szeretnél bemenni?- állunk meg egy bent elhelyezkedő ülőalkalmatosság mellett, s Blair figyelmesen várja válaszomat.
- Mint azt tudod, eléggé otthonom a divat világa így kapásból rávágom, hogy; Burberry, Gucci, Chanel, Dolce & Gabbana, Dior, Louis Vuitton, Christian Loubutin, Jimmy Choo, Zara és H&M.- hadarom el egy szuszra a márkákat, mire a lány látszólag kicsit meghökken, de ez az állapot nem sokáig tart, mert a következőkben már mosolyog.
- Yves Saint Laurent, Prada és Nike.- folytatja egy enyhe bővítéssel a listámat, amit én egy elismerő nevetéssel díjazok.
- Akkor jobb lesz ha indulunk, ha ma még végezni szeretnénk.- ragadom karon és a közelebbi Dior üzletbe húzom.
Négy óra múlva éhesen, fáradtan és láb fájdalmakkal küzdve ülünk le egy étterem asztalánál.
- Ez a magassarkú kész gyilkos.- ül ki egy fintor az arcomra, amint sikerül kinyújtanom megviselt lábaim. Blair is hasonlóan cselekszik, majd miután kipihegtük magunkat, kisebb civakodás után, de elmegyek ételt venni. A barna hajú lány a lelkemre kötötte választását, ami a kaviárra esett. Sosem értettem míly módon tudja megenni ezeket a különleges ételeket, de rá hagytam. Az én választásom egyszerűen a milánói. Mindkettőnknek kértem egy-egy pohár Nesteat. Két tálcával a kezemben egyensúlyoztam el az asztalunkig, ahol barátnőm már kopogó szemekkel méregette az ebédjét. Nevetnem kellett rajta, hogy amint letettem elé az ételt azonnal rávetette magát. Persze hozzá illően megtartotta az intelligens szokásait és úrnőhöz méltóan szeleteli a nem túl tradícionális ételt. Szinte meglepő, hogy még továbbra is akad olyan téma, amit még nem beszéltünk ki. Szinte már megszoktam azt a néhány lányt, aki bátor módon kért tőlünk autógrammot, majd elégedett és boldog kisugárzással ment vissza a társaságához.
Kismillió szatyorral a kezemben estem be a húgommal közös lakásomba. Kicsit váratlanul ért, mikor felbuktam a bézs színű szőnyegben és egyenesen előre esve ismerkedtem meg közelebbről a márvány padlóval. Kopogó lépteket hallottam, majd az én egyetlen húgom nevetését, ami visszhangzott a hatalmas előtérben. Feltápászkodtam a földről és mosolyogva köszöntöttem a szőke hajú, vékony lányt. Alimával mindig is baráti viszonyú kapcsolatot ápoltunk. Hasonló természetű mint én, ami nem is csoda, hiszen ugyan azt a nevelést kaptuk mindketten. A szüleink Oxfordban élnek, s még mindig sok boldogsággal töltik meg együtt a családi házunkat. Alima is modellkedik, ám őrá a Gucci fejese figyelt fel. Egyszerre vettünk részt először Victoria's Secret divatbemutatón, ahova azóta is hívnak minket révén, hogy már angyalként járjuk a kifutót. Egy évvel fiatalabb nálam, ami nem sok időbeli különbség. Talán ez magyarázza milyen jól is kijövünk egymással. Kinézetre le se tagadhatnám. Halvány színű bőr, világosszőke haj, kék szemek, magas és vékony testalkat. Az ízlése egy azon az enyémmel. ha belsőleg kéne jellemezni, sok pozitív tulajdonsággal tudnám őt illetni. Kedves, jószívű, okos és intelligens.
- Ahelyett, hogy rajtam nevetsz inkább segíthetnél felállni.- nézek rá összeszűkített szemekkel a falhoz dőlt lányra. Készségesen húz fel a padlóról, amit én egy köszönéssel meghálálok.
- Régen láttuk anyuékat. Nincs kedved meglátogatni őket a jövőhéten?- hátrál be a nappaliba, ahova én is követem. Idegesen és ujjait tördelve néz rám, mintha attól tartana visszautasítom ötletét. Erről szó sincs, hiszen a szüleink testileg lelkileg éppek, ami nem is csoda, hiszen igen fiatalon szült meg engem anya. Össz-vissz 19 éves lehetett, apa pedig három évvel idősebb nála. Mindig mosolyogva hallgattam végig minden alkalommal, mikor arról beszéltek miként ismerkedtek meg. Tisztelem őket, hiszen teljesen véletlen csúsztam be az életükbe, de ők még sem roppantak össze, hanem kitartóan támogatták egymást mindenben. Sose bántottak minket, de még is jobban megneveltek minket mint bárki mást. Eszembe se jutna olyan dolgokat csinálni, amik veszélyesek. Persze mint minden gyerek mi is követtünk el csintalanságokat, de egyik sem volt olyan, amivel kárt okoztunk volna bárkinek is. Az iskolában jó tanulóként jártuk végig az éveket. Nem jut eszembe olyan, hogy bármikor is igazgatói irodába kellett volna ülöm valami rossz tett miatt.
- Jó ötlet! Most úgy is szabad vagyok és régen láttam már őket.- rakom le kezeimből a csomagokat a dohányzóasztalra és fél kézzel átölelem a húgom. Látszólag megkönnyebbült a válaszomtól és ajkaira boldog mosoly kúszott. nyomott egy puszit az arcomra és elkezdett felfutni az emeletre, de a lépcső felénél megállt és vissza nézett rám.
- Gyerünk pakolni!- mutat rám és már el is tűnik a fal mögött. Egy nyögéssel összekapom a dolgaim, amikkel felkullogok a szobámba.
Gondosan hajtogatom be a bőröndömbe a ruháim, miközben Bruno Mars Locked out of heaven című száma szól. Erről akaratlanul is a legutóbbi Victora's Secret divatbemutató jut szembe, ahol a neves énekes is részt vett egy szám erejéig. Azért is hagyott ilyen mély nyomot a szívembe mert a három alkalom közül egyszer ez alatt a produkció alatt vonultam végig. Kijelenthetem, hogy még képem is van a kreol bőrű sráccal.
Két teli bőröndöt állítottam neki a szoba falának és fáradtan dőltem hanyatt az ágyamon. Kifújtam a levegőt, majd felültem a háttámlának dőlve. Ölembe vettem fekete laptopom és felnéztem a közösségi portálokra. Éppen Twittereztem, mikor Alima nyitott be és vetette rá magát a fehér, gondosan megágyazott takaróra. felkönyökölt és úgy nézett rám az édes szemeivel, hogy rögtön rájöttem; szeretne valamit. Komótosan lecsuktam a képernyőt és magam mellé tettem az éjjeli szekrényre.
- Mit szeretnél?- néztem rá a sűrűn pislogó lánykára, aki erre a mondatra villám sebességgel vágta magát törökülésbe.
- Csinálsz vacsorát?- puhatolózik finoman és egy aprót előrébb nyújtja a fejét. Fejemhez kapok és beletúrok halántékomnál a hajamba, majd fejemet a felhúzott térdeimre hajtom.
- Létszi! Létszi! Létszi!- dörgölőzik hozzám idegesítő módon, mire megadóan felsóhajtok.
- Legyen!- egyenesedek fel hirtelen, a szőke lány pedig ijedségében a földön végzi. Csak nevetni tudok rajta. Az ágy szélére ülök, lábaim lelógatom és kezeim a combom alá gyűröm.
- Ezt megérdemelted.- nyújtom ki rá nyelvem, mire csúnyán néz rám. Azonnal eljut a tudatomig, hogy jobb ha menekülőre fogom a tempót. A nappaliig jutok, amikoris utol ér és a komódhoz taszít. Védekezés képen kezeim az arcom elé teszem, bal lábam pedig felhúzom, amíg ő a hajamat kócolja össze. nevetve lököm el magamból és a konyhába megyek, hogy összeüssek valami vacsorát.
Mindig is jól elvoltunk egymással, de gyerekkorunkban elkerülhetetlen volt, hogy néha össze ne kapjunk valami butaságon. Általában olyankor vágtam be a sértődöttet, mikor elvett tőlem valamit. Anyáéknak sokszor az agyukra mentünk hisztis veszekedésünkkel, hogy a következő fél órában már egymással játszva üssük el az időt. Legtöbbször a egymás szobájában barbiztunk, vagy a kertben foglaltuk el magunkat. Szüleink télen sokszor vittek el minket szánkózni. Mindig én ültem elől, míg mögöttem Alima csücsült a derekamat ölelve, Anya meg Apa pedig elöl kézen fogva húzták a szánkónkat. Nyáron strandokra jártunk, ahol mikor még kicsik voltunk a szüleink ölben vittek be minket a vízbe, ahol mosolyogva figyelték, amint egymást fröcsköljük. Apa az örök fiatal trükköket tanított meg nekünk. Ezek közül egyik kedvencem, mikor oldalt összeillesztette tenyereit és hagyott egy kis rést köztük, majd amint nagy erővel lenyomta kezeit a vízbe az bugyborékolva tört fel a felszínre. Ősszel segítettünk nekik, mikor a faleveleket söpörték össze a kertbe, ami nagyrészt úgy zajlott, hogy több munkát csináltunk nekik mikor beleugrottunk a kupacba, de nem bánták. Tavasszal nevetve futkorásztunk, mikor Apa húsvét alkalmából kergetett minket, hogy lelocsoljon, közben versikét szónokolt. Mikor megkaptuk a magunkét egy-egy puszi kíséretében ajándékoztuk meg családunk egyetlen férfi tagját csoki tojásokkal. Olyan gyermekkort biztosítottak nekünk, ami nem minden családnak adódik meg. Minden ünnepet együtt töltöttünk kezdve a szülinapokkal, karácsonyokkal, egészen Szent Patrik napjáig.
xx Blair Lace
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése